Mindenki tart tőle, én is inkább felkészülök rá.
Úristen! Esni fog a hó! Nahát, télen azért előfordul az ilyesmi.
Mégis, lassan egy hete olyan felhajtás van körülötte, mintha valahol Afrika közepén élnénk, ahol emberemlékezet óta nem fordult elő ilyesmi. Igen, esni fog a hó, sőt még hideg is lesz. Azon már meg sem lepődöm, hogy a városnak az a legnagyobb problémája, hogy megfagynak a hajléktalanok.
Nem először megyek már ki télen fotózni. Van benne valami kellemesen romantikus, ahogy a néhol térdig érő hóban, hideg szélben várom a villamost, nézem a kinyomtatott menetrendet meg az órát miközben kellemesen röpködnek a mínuszok. Gép burkolva, én is burkolva. Úgy nézek ki, mint egy bőrbevonatú Michelin-baba teszkós szatyor-gumikesztyű kombóba csomagolt fényképezőgéppel. Akár egy balfasz bankrabló, aki a villamospálya mellett keresi a CIB helyi fiókját és nem érti, miért nincs ott. A rendőrök csak azért nem állítanak elő, mert nem hülyék azok sem, hogy vastagon beöltözött féleszű fotósok után koslassanak a hidegben.
Szóval várom a havat. A hideget annyira nem, de a hideg a hó mellé az ajándék. A hideg és a hó a tél igazi varázsa. A hidegtől és a hótól tél a tél. A többi hozzá a körítés. Ahogy a porhó ropog a bakancsom alatt, ahogy érzem a csípős hideget, vagy az érzés, amikor kinyitom a termoszt és iszom egy kortyot a magammal hozott forró teából...
A fotózás számomra télen az igazi öröm. A menetfelszerelésem kész. A termosz, a símaszk is kikészítve. Teszkós szatyor és gumikesztyű is van. Már csak a havat várom.
Utolsó kommentek