Egy a jó a nyárban: nem tart örökké.
De most komolyan.
Amikor elkezdődtek a nagy melegek, lekerült először csak a télikabát, majd ment utána a pulóver, a bakancs. Végül már nincs mit levenni és még mindig meleg van. Vizet iszok, vízzel locsolom magam, oötthon időnként beállok a zuhany alá és élvezem a hideg vizet magamon. Este lefeküdni aludni? Minek, úgysem sikerül. Ébren lenni még fárasztóbb. Odakint 40 fok. Bent megúszom 30-al. Fasza, csak az a baj, hogy én a 18-20 fokot szeretem. Forr fel az ember agyvize.
Nem tart örökké, egyszer majdcsak vége lesz. Ezt mondogatom magamnak. Más nem vigasztal, be kell érnem ennyivel. Kialvatlanul és bekávézva ( a legjobb párosítás, bár túl sok értelme nincs ) elterülve a gép, a tévé előtt, nagyritkán valahol kint a városban is csak ez jár a fejemben. Nyáron csak a túlélés a lényeg. Más évszakokban, de különösen ősszel-télen sokkal aktívabb vagyok.
A nyár, mint évszak ha nem is vezeti a gyűlöletlistát, de az elsők között van. Valahol dobogós helyen a banyatankos nyugger és a (síró/nem síró) kisgyerek társaságában. Ennek ellenére azért elmentem néhány helyre és rendezvényre az elmúlt néhány hónapban. Ilyenre is olyanra is, mikor mi sikerült. Volt abban kocsiszíni nyílt nap, de volt FTC-UTE meccs, egyik-másik nemzeti ünnep, de még a szokásos évenkénti villamosparádé és a szintén szokásos buzifelvonulás is. Ez utóbbin természetesen a kordonon kívül álltam, mielőtt valaki félreérti.
Fotózni is fotóztam, de csak módjával. Képet szerkesztgetni, na ahhoz volt a legkevesebb kedvem, leszedtem a memkártyáról, csináltam róluk másolatot, és hagytam őket a picsába. Majd egyszer, ha kedvem lesz hozzá. Mostanra meg jól felgyűltek a képek, mert kedvem, na az a nyáron sose volt.
És egyszer tényleg vége lett a nyárnak. Hurrá. Csak érjek egyszer a képek végére.
A bengáli. Vagy inkább így: Bengáli és én. Na az megéri, hogy elmeséljem.
Olvastam én is, ahogy sokan mások is, hogy jön föl a Bengáli Debrecenből ide Pestre. Nem is térnék erre ki, biztosan emlékszik rá mindenki, akit érdekelnek a villamosok. Fórumok, blogok, hírportálok, ( már az ezzel foglalkozók ) ezzel voltak tele. Nagyon szép, nagyon jó, persze nézegettem is, mikor merre érdemes menni hogy épkézláb fotót készítsek róla. Térképet, Suncalcot fehasználva kerestem az ideális helyszínt a majdani fasza képhez. Akkoriban persze sokan így voltak ezzel.
Olvasom a neten, érkezik a villamos. Olvasom a beosztásom: meló. Hát jó, villamost fotózni jó, a munkahelyen dolgozni viszont jobban hoz a konyhára. Előfordul az ilyen.
Olvasom a neten: megy ki a villamos a kocsiszínből. Olvasom a beosztásom: meló.
Olvasom a neten: pár helyen megfordul a villamos a városban. Olvasom a beosztásom: gondolom, ki lehet találni.
Mintha valami átok ült volna rajtam. Amikor a villamos kimozdult valahová, be voltam osztva dolgozni. Nem egyszer, nem kétszer. Minden egyes alkalommal. Véletlen? Tudja a halál. A sokadik ilyen alkalom után már az átkon se lepődtem volna meg.
Mindent összevetve végül is nem jártam rosszul. Igaz, hogy egyetlen Bengális fotó nem sok, annyi nem készült egész nyáron, holott a villamos már június óta a városban volt, viszont a sok hétvégi műszak miatt a szépen meghízott a fizetésemből jóóóóóó messzire és jóóóóó sokáig el tudtam menni a szabadságom alatt amibe egyébként ( milyen véletlen? ) beleesett a Kulturális örökség napja, a Troligarázs nyílt napja és a Kamaraerdei villamosnap is. És melyik villamos volt a főszereplő ezeken a helyeken? Akkor készült el az első saját Bengális fotóm. Ha mástól hallom, nem biztos, hogy elhiszem.
Képek? Ja, hamarosan lesznek azok is. Tényleg.
Utolsó kommentek